Sütőtökös ricottás lasagne
Kiadós húsmentes vacsora mindössze néhány hozzávalóból. Tuti, hogy ez a fogás mostantól része lesz a repertoárodnak.
Itt a szezon, amerre járunk lépten-nyomon sütőtökbe botlunk. A hétvégén ráadásul olyan szerencsénk volt, hogy közvetlenül egy termelőtől tudtuk beszerezni az ősz nagy slágerét. Imádjuk a hagyományos sütőtököt, de most valami másra vágytunk. Így született az ötlet, hogy milyen újdonság kerüljön az asztalra vacsorára.
Ehhez a hámozott, kimagozott tököt kockára vágtuk és egy kevés olajon rápirítottunk. Ezután levesalapban néhány gerezd fokhagyma és pár ág kakukkfű kíséretében puhára főztük. Az egészet leszűrtük, a főzőlevet félretettük.
Az omlósra főtt sütőtököt botmixerrel pürésítettük, ricottával dúsítottuk és sóval, borssal fűszereztük. Az így kapott krémes masszát a megmaradt főzőlével lazítottuk, amíg tulajdonképpen egy mártást nem kaptunk.
Az összeállításhoz egy adag mártás került a tepsi aljába. Erre kerültek a rétegek lasagne tészta, sütőtökmártás, reszelt füstölt sajt sorrendben. Mindezt háromszor ismételtük. Az egészet még egy kis hámozott, pirított tökmaggal bolondítottuk, amit végül a tetejére szórtunk. Forró sütőben 180 fokon fél órát letakarva sütöttük, majd 200 fokon 10 percet grilleztük.
Készítettél már sütőtökből lasagnét? Lapul a Te tarsolyodban is valami izgalmas a témában? Mi is szívesen inspirálódunk, gyarapítsuk együtt az ötleteket! Oszd meg velünk saját változatod!
Ezeket nézted már?
Ezért kell legalább 8 fej, ha sült fokhagymát készítesz
Egyetlen hibát követhetsz el amikor sült fokhagymát készítesz, túl keveset csinálsz belőle. Megmutatjuk, hogy milyen könnyű 8 fej sült fokhagymát 2-3 vacsorához eltapsolni. Remek vacsoraötletek, amik villámgyorsan elkészíthetőek, ha egy kicsit előre tervezel.
10 tipp, hogy gyorsabb legyél a konyhában
Összeszedtünk 10 tippet, amikkel garantált, hogy szervezettebb és gyorsabb lesz a főzés. Nagyon egyszerű dolgokról van szó, az is lehet, hogy a legtöbbet már most is használod. Vess rájuk egy pillantást, biztos találsz olyat, amit érdemes beépítened, hogy felpörgesd a főzést.
Készíts isteni vacsorát kelbimbóból, íme 5+1 vacsoraötlet
Hoztunk egy vadonatúj kelbimbós vacsoraötletet és összeszedtük a témában íródott legjobb bejegyzéseinket, hogy legyen miből válogatni, ha kelbimbóból szeretnétek vacsorát készíteni. A legtöbb pofonegyszerűen és villámgyorsan elkészíthető néhány hozzávalóból.
0 hozzászólás