Sült kacsából tépett húsos szendvics Ez kell hozzá módra

Nem kellett sokat törnünk a fejünket, hogy mi legyen az ebédre készült sült kacsa maradékával. Szálaira szedtük, ezzel meg is pecsételődött a sorsa, tépett húsos szendvics lett belőle vacsorára. Vajpuha, édes lilahagymával és petrezselymes, joghurtos pirított gombával brutális végeredmény született.

Nem birkóztunk meg az ebédre készült sült kacsával, úgyhogy kezdődhetett az ötletelés a maradék további sorsáról. Az egy percig sem volt kérdés, hogy tépett húsos szendvics lesz belőle vacsorára, csupán a keretet kellett még kitalálni.

Egyik extraként végül egy vajpuha lilahagymát készítettünk. Ehhez egy jókora fej hagymát félkarikára vágtunk, amit kevés vajon elkezdtünk párolni. 10-15 perc után hozzáadtunk 2 csapott evőkanál barna cukrot, majd amikor lassú kevergetés mellett megolvadt a cukor, belekerült még 1 kiskanál balzsamecet, kevés só és bors. További pár perc párolás után a hagyma kész is volt.

Másik kiegészítőként pirított gomba készült joghurtba, majonézbe és petrezselyembe forgatva. Ehhez a leöblített gombát apró kockára vágtuk, magas lángon néhány perc alatt lepirítottuk. Sóztuk, borsoztuk, majd 1-1 kiskanál joghurtot és majonézt, valamint 1 evőkanál aprított petrezselymet adtunk hozzá és alaposan összeforgattuk.

A házi buci kétségkívül verhetetlen, ha tépett húsos szendvicsről van szó, ma mégis az egyszerűbb utat választottuk és a készleten lévő rusztikus zsemlékkel dolgoztunk. Az összeállításhoz a zsemlét félbevágtuk, az alját megkentük mustárral, erre került az extrán sózott, borsozott tépett kacsahús, egy szép adag vajpuha lilahagyma, meg egy szép adag gomba. Zsemle teteje fel és el is készült a remek vacsora.

Nálatok sertés sült volt az ebéd? Pulled pork szendvicsre is van egy szuper vacsoraötletünk!

Ezeket nézted már?

Ezért kell legalább 8 fej, ha sült fokhagymát készítesz

Ezért kell legalább 8 fej, ha sült fokhagymát készítesz

Egyetlen hibát követhetsz el amikor sült fokhagymát készítesz, túl keveset csinálsz belőle. Megmutatjuk, hogy milyen könnyű 8 fej sült fokhagymát 2-3 vacsorához eltapsolni. Remek vacsoraötletek, amik villámgyorsan elkészíthetőek, ha egy kicsit előre tervezel.

10 tipp, hogy gyorsabb legyél a konyhában

10 tipp, hogy gyorsabb legyél a konyhában

Összeszedtünk 10 tippet, amikkel garantált, hogy szervezettebb és gyorsabb lesz a főzés. Nagyon egyszerű dolgokról van szó, az is lehet, hogy a legtöbbet már most is használod. Vess rájuk egy pillantást, biztos találsz olyat, amit érdemes beépítened, hogy felpörgesd a főzést.

Készíts isteni vacsorát kelbimbóból, íme 5+1 vacsoraötlet

Készíts isteni vacsorát kelbimbóból, íme 5+1 vacsoraötlet

Hoztunk egy vadonatúj kelbimbós vacsoraötletet és összeszedtük a témában íródott legjobb bejegyzéseinket, hogy legyen miből válogatni, ha kelbimbóból szeretnétek vacsorát készíteni. A legtöbb pofonegyszerűen és villámgyorsan elkészíthető néhány hozzávalóból.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük