Sajtos vacsoraötletek, terítéken a mozzarella
Ahogy számtalan sajtra úgy a mozzarellára is igaz, hogy sokféle ételhez kiválóan passzol. Hoztunk rögtön három vacsoraötletet, amikkel bebizonyítjuk, hogy tésztával, zöldséggel, hússal, vagy ezek kombinációjával is remekül működik.
Csőben sült paradicsomos mozzarellás penne
A világ legegyszerűbb csőben sültjét paradicsomszósz készítéssel indítjuk. Míg a tészta fő, addig apróra vágott vöröshagymát üvegesre párolunk, zúzott fokhagymát dobunk mellé, pár pillanattal később pedig hozzáadjuk a hámozott aprított paradicsomot. Összeforraljuk, mehet bele a bazsalikom, oregano, só, bors és kb. 15 perc alatt alacsony lángon készre főzzük.
A paradicsomszószt a kifőtt, lecsöpögtetett tésztával összekeverjük és a felét egy hőálló tálba borítjuk. Következő rétegként mehet a mozzarella és a parmezán, de csak a lereszelt mennyiség fele. Ezután újabb szint paradicsomos tészta következik és a maradék reszelt sajttal zárjuk a sort. 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük.
Hasonlóan egyszerű tésztás vacsorákért olvasd el a témában született bejegyzésünk.
Mozzarellás töltött cukkini
A hosszában félbevágott cukkinik húsát kikanalazzuk, forró serpenyőben a darált hússal együtt kicsit lepirítjuk. Hámozott aprított paradicsomot, panko morzsát, reszelt parmezánt és zöldfűszereket keverünk hozzá, sóval, borssal ízesítjük. Ezzel kész is a töltelék, ami a cukkinikbe visszakerül. Alufóliával letakarva 200 fokra előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük. A fóliát levesszük, reszelt mozzarellát szórunk a cukkinik tetejére és mehet is vissza a sütőbe, amíg a sajt szépen rápirul.
Jöhet még? Van pár tuti zöldséges recept a tarsolyunkban.
Füstölt mozzarellás csirkemell
Félbevágott csirkemell filéket forró serpenyőben pár perc alatt kérgesítünk. Néhány gerezd zúzott fokhagymát, durvára tört borsot, sót adunk hozzá és felöntjük egy kis alaplével. Hozzáadjuk a vajat és 15-20 percig alacsony lángon főzzük. Ezután a húsokat kivesszük, egy hőálló tálba tesszük. Klasszikus bazsalikomos pestoval alaposan megkenjük és reszelt füstölt mozzarellával a tetején pár percre forró sütőbe tesszük míg a sajt aranybarnára pirul. Magas hőfokon ehhez csupán pár perc grillezésre van szükség. Ne feledkezzünk meg a serpenyő tartalmáról se miután kivettük a csirkemelleket, hiszen további néhány perc főzéssel ízletes mártás készíthető belőle.
Csirkemelles vacsoraötletekből is szemezgethetsz még az oldalon.
Tetszett? Elkészítenéd? Lejjebb találsz bevásárlólistákat a szükséges hozzávalókkal.
Csőben sült paradicsomos mozzarellás penne
- 400 g penne
- 3 ek olívaolaj
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 konzerv hámozott aprított paradicsom
- bazsalikom, oregano, só, bors ízlés szerint
- 250 g reszelt mozzarella
- 50 g reszelt parmezán
Mozzarellás töltött cukkini
- 5 közepes méretű cukkini
- 400 g darált hús
- 150 g hámozott aprított paradicsom (konzerv)
- 125 g panko morzsa
- 50 g reszelt parmezán
- 100 g reszelt mozzarella
- bazsalikom, oregano, só, bors ízlés szerint
Füstölt mozzarellás csirkemell
- 400 g csirkemell
- 2-3 gerezd fokhagyma
- só, durvára tört bors ízlés szerint
- 1,5 dl alaplé
- 50 g vaj
- házi bazsalikomos pesto
- 150 g reszelt füstölt mozzarella
Lapul a Te tarsolyodban is valami izgalmas a témában? Mi is szívesen inspirálódunk, gyarapítsuk együtt az ötleteket! Oszd meg velünk saját változatod!
Ezeket nézted már?
Ezért kell legalább 8 fej, ha sült fokhagymát készítesz
Egyetlen hibát követhetsz el amikor sült fokhagymát készítesz, túl keveset csinálsz belőle. Megmutatjuk, hogy milyen könnyű 8 fej sült fokhagymát 2-3 vacsorához eltapsolni. Remek vacsoraötletek, amik villámgyorsan elkészíthetőek, ha egy kicsit előre tervezel.
10 tipp, hogy gyorsabb legyél a konyhában
Összeszedtünk 10 tippet, amikkel garantált, hogy szervezettebb és gyorsabb lesz a főzés. Nagyon egyszerű dolgokról van szó, az is lehet, hogy a legtöbbet már most is használod. Vess rájuk egy pillantást, biztos találsz olyat, amit érdemes beépítened, hogy felpörgesd a főzést.
Készíts isteni vacsorát kelbimbóból, íme 5+1 vacsoraötlet
Hoztunk egy vadonatúj kelbimbós vacsoraötletet és összeszedtük a témában íródott legjobb bejegyzéseinket, hogy legyen miből válogatni, ha kelbimbóból szeretnétek vacsorát készíteni. A legtöbb pofonegyszerűen és villámgyorsan elkészíthető néhány hozzávalóból.
0 hozzászólás