Omlós toszkán csirkecombok

Kicsit időigényesebb vacsora, cserébe annál kevesebb vele a teendő. Ráadásul a fűszereken kívül mindössze öt hozzávalóra van szükség. Ízletes és egyszerű, szuper omlós csirkecombok.

Nem túloztam

  • 500 g csirkecomb,
  • 1 konzerv hámozott aprított paradicsom,
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma,
  • 1 nagyobb fej lilahagyma,
  • 2 gerezd fokhagyma.

A vöröshagymát és a fokhagymát apró kockára, a lilahagymát félkarikára vágjuk. Egy magas falú edényben zsiradékot hevítünk és alacsony lángon a vöröshagymát üvegesre pároljuk. Rádobjuk a lilahagymát, majd miután kicsit összesett, mehet mellé pár percre a fokhagyma.

A hagymás alapot a tűzről lehúzzuk és 2 teáskanál őrölt pirospaprikával, ízlésünknek megfelelő mennyiségű borssal alaposan összeforgatjuk. Ezután hozzáadjuk a hámozott aprított paradicsomot és az egészet összeforraljuk.

Mehetnek is bele a csirkecombok 1-1,5 dl víz kíséretében. Mi legutóbb felsőcomb filével dolgoztunk, de ha nincs kedvünk filézéssel bíbelődni, akkor a csontos is tökéletes. Utolsó simításként sózzuk, bazsalikomot, oregánot, valamint petrezselymet adunk hozzá. Alacsony lángon kb. 1 óra alatt szépen besűrűsödik és szuper omlós hús lesz a végeredmény. Tálaláskor frissen reszelt parmezánt szórjunk a tetejére.

FRISSÍTÉS – A zéró maradék jegyében készítettünk egy csőben sült verziót is. Ehhez első lépésként főztünk egy jó adag tésztát, amit a megmaradt csirkével alaposan összeforgattunk. Az egészet egy hőálló edénybe borítottuk és alaposan megszórtuk reszelt mozzarellával. Magas hőfokon, a sütő grill funkcióján mindössze néhány perc alatt aranybarnára pírítottuk a sajtot a tetején.

Kicsit gyorsabb vacsorában gondolkodsz? Próbálj ki egy remek házi pestos tésztát!

Lapul a Te tarsolyodban is valami izgalmas a témában? Mi is szívesen inspirálódunk, gyarapítsuk együtt az ötleteket! Oszd meg velünk saját változatod!

Ezeket nézted már?

Ezért kell legalább 8 fej, ha sült fokhagymát készítesz

Ezért kell legalább 8 fej, ha sült fokhagymát készítesz

Egyetlen hibát követhetsz el amikor sült fokhagymát készítesz, túl keveset csinálsz belőle. Megmutatjuk, hogy milyen könnyű 8 fej sült fokhagymát 2-3 vacsorához eltapsolni. Remek vacsoraötletek, amik villámgyorsan elkészíthetőek, ha egy kicsit előre tervezel.

10 tipp, hogy gyorsabb legyél a konyhában

10 tipp, hogy gyorsabb legyél a konyhában

Összeszedtünk 10 tippet, amikkel garantált, hogy szervezettebb és gyorsabb lesz a főzés. Nagyon egyszerű dolgokról van szó, az is lehet, hogy a legtöbbet már most is használod. Vess rájuk egy pillantást, biztos találsz olyat, amit érdemes beépítened, hogy felpörgesd a főzést.

Készíts isteni vacsorát kelbimbóból, íme 5+1 vacsoraötlet

Készíts isteni vacsorát kelbimbóból, íme 5+1 vacsoraötlet

Hoztunk egy vadonatúj kelbimbós vacsoraötletet és összeszedtük a témában íródott legjobb bejegyzéseinket, hogy legyen miből válogatni, ha kelbimbóból szeretnétek vacsorát készíteni. A legtöbb pofonegyszerűen és villámgyorsan elkészíthető néhány hozzávalóból.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük