Lasagne vacsorára, rögtön három változatban
Lasagnet készíteni nem nagy ördöngösség, viszont annál időigényesebb vállalkozás. Mégis megéri rászánni az időt, mert a végeredmény kárpótol minden egyes percért. Mutatunk klasszikus, vega és egy gyorsan összedobható változatot is, hogy mindenki találjon köztük kedvére való vacsorát.
Klasszikus lasagne, ahogy a leggyakrabban készítjük
Magas falú edényben kevés zsiradékon egészben elkezdjük párolni a répát és a vöröshagymát. Úgy 10 perc után hozzáadjuk a darált húst és magasabb hőfokon gyakori átforgatás mellett az egészet kicsit lepirítjuk. Sózzuk, borsozzuk és felöntjük a passzírozott paradicsommal. Hozzáadjuk a cukrot, a szárított zöldfűszereket, fokhagymanyomóval a fokhagyma gerezdeket és fedő alatt alacsony lángon, rendszeresen átmozgatva sűrűre főzzük (45-60 perc). Ha kicsit szaftosabb lasagnet szeretnénk kapni végeredményként, akkor a 45 perc főzési idő bőven elég. Kivesszük a zöldségeket és egy kevés ideig hűlni hagyjuk a ragut.
A lasagne összeállításhoz négyszögletes tűzálló edényt vagy magas falú tepsit érdemes használni. Első lépésként terítsünk szét egy kevés ragut az edény vagy tepsi alján, majd fedjük le teljesen tésztalapokkal (ügyelve arra, hogy a tészták ne legyenek átfedésben). Ezután raguval, majd reszelt sajttal borítsuk be. Ismételjük a tészta-ragu-sajt kört még háromszor azzal a különbséggel, hogy az utolsó szintre trappista helyett frissen reszelt parmezánt vagy grana padanot tegyünk.
Miután az összeállítással megvagyunk, takarjuk be alufóliával és toljuk 200 fokra előmelegített sütőbe úgy 45-60 percre. A sütési idő utolsó 10 percében vegyük le az alufóliát, hogy szépen megpiruljon a teteje, de azért vigyázzunk, hogy még véletlenül se égjen meg. Szaftosabb lasagnehoz elég a 45 perc sütési idő. Már csak a legnehezebb rész maradt hátra, a pihentetés, amit a tökéletes végeredmény érdekében nem érdemes elcsalni. Ehhez egyszerűen hagyjuk bent a kész lasagnet a lekapcsolt sütőben úgy 15-30 percet.
Tartalmasabb ragut készíthetünk, ha a vöröshagymát és a sárgarépát felaprítjuk. Gazdagíthatjuk zellerszárral, száraz vörösborral és további fűszerekkel is. A klasszikus recept elengedhetetlen része a besamel, ami még laktatóbbá teszi az egészet. Próbáljátok ki különböző változatokban és találjátok meg a saját kedvencetek!
Vega lasagne sütőtökkel, csicseriborsóval és spenóttal
Nagy kedvenceink közé tartoznak a zöldséges lasagnek is, ősszel és télen leggyakrabban sütőtököst készítünk. Az idei év befutója a csicseriborsónak és spenótnak köszönhetően igazán kerek.
A sütőtökmártás készítésével kezdünk. Ehhez a hámozott, kimagozott tököt kisebb kockákra vágjuk és egy kevés olajon kicsit rápirítunk. Sóval, borssal és szerecsendióval (ha szeretjük a csípős ízeket, akkor még egy kis cayenne borssal) ízesítjük, majd felöntjük annyi alaplével, amennyi éppen ellepi és két gerezd fokhagyma kíséretében puhára főzzük. Botmixerrel krémesre dolgozzuk, felöntjük további 2-2,5 dl alaplével és egy kicsit még alacsony lángon főzzük. Hozzáadjuk a tejszínt is és összemelegítjük. Ezzel a sütőtökmártás kész is.
A leszűrt lecsepegtetett csicseriborsót forró serpenyőben, kevés zsiradékon pár percig pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk és a sütőtökmártáshoz forgatjuk. Akár ugyanabban a serpenyőben megpároljuk a felaprított fokhagymákat és rádobjuk pár percre a friss bébispenótot. Tényleg csupán 2-3 percre, amíg a spenótlevelek picit összeesnek. Sózzuk, borsozzuk, kicsit átforgatjuk és kanyarodhatunk is a lasagne összeállítására.
Első lépésként terítsünk szét egy keveset a mártásból az edény vagy tepsi alján. Erre kerüljön az első réteg tészta, amit először a csicseriborsós sütőtökmártással, majd spenótlevelekkel, végül reszelt sajttal borítunk. Ismételjük ezt még háromszor, azzal a különbséggel, hogy az utolsó szintre trappista helyett frissen reszelt parmezánt vagy grana padanot pakolunk.
Miután az összeállítással megvagyunk, takarjuk be alufóliával és toljuk 180 fokra előmelegített sütőbe úgy 30-40 percre. A sütési idő utolsó 10 percében vegyük le az alufóliát és emeljük 200 fokra a hőfokot, hogy szépen megpiruljon a teteje (grill funkcióval érjük el a legszebb eredményt). A pihentetést itt sem érdemes kihagyni, ezért 15-30 percig hagyjuk bent a kész lasagnet a lekapcsolt sütőben.
Próbáljátok ki füstölt sajttal kombinálva is és ha nem ragaszkodtok a vega változathoz, akkor a sütési idő alatt bőven van idő egy kis pirított bacont készíteni. Tálaláskor a lasagne tetejére szórva remekül működik.
Lasagne, ha szorít az idő
Az eddigiek alapján sejthető, hogy némi furfangra van szükség ahhoz, hogy gyorsan tudjunk lasagnet, vagy ahhoz hasonlót az asztalra varázsolni. Nem túl elegáns, de ha szorít az idő, akkor kézenfekvő megoldás segítségül hívni valamilyen kész töltött tésztát. Szerencsére ma már könnyen beszerezhető jó minőségű tortellini vagy ravioli, amik tökéletesen megfelelnek erre a célra.
A tésztát forrásban lévő sós vízbe dobjuk és a csomagoláson jelzett ideig főzzük. Leszűrjük, lecsepegtetjük és mehet vissza az eredeti edénybe. Sózzuk, borsozzuk, nyakon öntjük a passzírozott paradicsommal és hozzáadjuk az aprított zöldfűszereket, valamint fokhagymanyomóval a fokhagyma gerezdeket. Alacsony lángon pár perc alatt kicsit összeforraljuk. Ezután az egészet tűzálló edénybe borítjuk és rászórjuk a reszelt sajtot. 200-220 fokra előmelegített sütőbe toljuk, amíg a teteje szépen megpirul. A sütő grill funkcióját használva ez legfeljebb 10 percet vesz igénybe.
Ahogy látod a lasagne készítésben tényleg nincs semmi ördöngösség, az viszont tagadhatatlan, hogy a tökéletes végeredményhez idő kell. Érdemes hétvégére időzíteni, amikor kicsit ráérősebb, vagy ha nincs kedved egyszerre ennyi időt tölteni vele, akkor készítsd el két részletben. Első nap a ragut, másnap jöhet az összállítás és a sütés.
Tetszett? Elkészítenéd? Lenyílóban találod a szükséges hozzávalókat.
Lasagne Ez kell hozzá módra
- 500 g darált hùs (marha és sertés)
- 400 g trappista sajt
- 100 g parmezán
- 1 l passzírozott paradicsom
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 db vöröshagyma
- 1 db répa
- 1 ek kanál cukor (csapott)
- szárított oregano, bazsalikom ízlés szerint
- só, bors ízlés szerint
- 12 lap lasagne tészta
Sütőtökmártásos lasagne csicseriborsóval és spenóttal
- 600 g sütőtök
- 400 g trappista
- 150 g bébispenót
- 100 g parmezán
- 200 ml tejszín
- 2 konzerv csicseriborsó
- 2 gerezd fokhagyma
- csipet szerecsendió
- só, bors ízlés szerint
- 12 lap lasagne tészta
Lasagne tortellini
- 750 g tortellini vagy ravioli
- 300 g trappista sajt
- 500 ml passzírozott paradicsom
- 1-2 gerezd fokhagyma
- oregano, bazsalikom ízlés szerint (friss vagy fagyasztott)
- só, bors ízlés szerint
Még mindig kérdés, hogy mi legyen a vacsora? Ha gyorsan elkészíthetőt szeretnél, itt találsz további 8 tésztás vacsoraötletet.
5 vacsoraötlet hétköznapokra
Töltsd le az ingyenes receptkártyákat, hogy néhány napig ne legyen kérdés a vacsora.
egyszerűen elkészíthető, változatos vacsorák
15-30 perc alatt összedobható ételek
részletes, kipróbált receptek
bevásárlólisták
Ne maradj le egyetlen vacsoraötletről se, kövess minket az alábbi felületeken is!
Ezeket nézted már?
Ezért kell legalább 8 fej, ha sült fokhagymát készítesz
Egyetlen hibát követhetsz el amikor sült fokhagymát készítesz, túl keveset csinálsz belőle. Megmutatjuk, hogy milyen könnyű 8 fej sült fokhagymát 2-3 vacsorához eltapsolni. Remek vacsoraötletek, amik villámgyorsan elkészíthetőek, ha egy kicsit előre tervezel.
10 tipp, hogy gyorsabb legyél a konyhában
Összeszedtünk 10 tippet, amikkel garantált, hogy szervezettebb és gyorsabb lesz a főzés. Nagyon egyszerű dolgokról van szó, az is lehet, hogy a legtöbbet már most is használod. Vess rájuk egy pillantást, biztos találsz olyat, amit érdemes beépítened, hogy felpörgesd a főzést.
Készíts isteni vacsorát kelbimbóból, íme 5+1 vacsoraötlet
Hoztunk egy vadonatúj kelbimbós vacsoraötletet és összeszedtük a témában íródott legjobb bejegyzéseinket, hogy legyen miből válogatni, ha kelbimbóból szeretnétek vacsorát készíteni. A legtöbb pofonegyszerűen és villámgyorsan elkészíthető néhány hozzávalóból.
0 hozzászólás