Kiadós zöldséges vacsora 5 hozzávalóból
Vigyázz, ezzel a vacsoraötlettel bukod a vegán január kihívást! Egy kis baconnal és egy krémes mascarpones mártással támogattuk meg a sült zöldségeket, így nem csak ízletes, de igazán laktató zöldséges vacsora kerekedett. Nagyon gyorsan elkészíthető mindössze 5 hozzávalóból.
A megtisztított egész kelbimbókat forrásban lévő zöldségalaplébe dobjuk. Ezután a meghámozott és felkockázott édesburgonyát egy zárható zacskóba tesszük és az olívaolajjal, némi sóval és borssal alaposan összerázzuk. Úgy 3 perc főzés után a kelbimbókat kihorgásszuk és félretesszük hűlni (a főzővízből kimenekítünk ~1 dl-t).
Az édesburgonya kockákat egy sütőpapírral bélelt tepsin szétterítjük és a kelbimbókat is felpakoljuk félbevágva. 200 fokra előmelegített sütőben, légkeveréssel 15 percig sütjük.
Miközben sülnek a zöldségek egy magas falú edényben lepirítjuk a bacont, majd hozzákeverjük a mascarponet és felöntjük a félretett főzővízzel. Frissen őrölt borssal, ha szeretjük a csípős ízeket, akkor még egy kis cayenne borssal ízesítjük és alacsony lángon kicsit besűrítjük.
Az elkészült zöldségeket óvatosan a baconos mártásba forgatjuk. Frissen reszelt parmezánnal a tetején tálaljuk.
Tetszett? Elkészítenéd? Lenyílóban találod a szükséges hozzávalókat.
Sült zöldségek krémes baconos mártásban
- 500 g kelbimbó
- 125 g kockázott bacon
- 60 g mascarpone
- 1 db édesburgonya (nagy)
- 1 ek olívaolaj
- só, bors ízlés szerint
- parmezán ízlés szerint
Még mindig kérdés, hogy mi legyen a vacsora? Találsz még bőven ízletes és laktató zöldséges vacsoraötletet az oldalunkon.
5 vacsoraötlet hétköznapokra
Töltsd le az ingyenes receptkártyákat, hogy néhány napig ne legyen kérdés a vacsora.
egyszerűen elkészíthető, változatos vacsorák
15-30 perc alatt összedobható ételek
részletes, kipróbált receptek
bevásárlólisták
Ne maradj le egyetlen vacsoraötletről se, kövess minket az alábbi felületeken is!
Ezeket nézted már?
Ezért kell legalább 8 fej, ha sült fokhagymát készítesz
Egyetlen hibát követhetsz el amikor sült fokhagymát készítesz, túl keveset csinálsz belőle. Megmutatjuk, hogy milyen könnyű 8 fej sült fokhagymát 2-3 vacsorához eltapsolni. Remek vacsoraötletek, amik villámgyorsan elkészíthetőek, ha egy kicsit előre tervezel.
10 tipp, hogy gyorsabb legyél a konyhában
Összeszedtünk 10 tippet, amikkel garantált, hogy szervezettebb és gyorsabb lesz a főzés. Nagyon egyszerű dolgokról van szó, az is lehet, hogy a legtöbbet már most is használod. Vess rájuk egy pillantást, biztos találsz olyat, amit érdemes beépítened, hogy felpörgesd a főzést.
Készíts isteni vacsorát kelbimbóból, íme 5+1 vacsoraötlet
Hoztunk egy vadonatúj kelbimbós vacsoraötletet és összeszedtük a témában íródott legjobb bejegyzéseinket, hogy legyen miből válogatni, ha kelbimbóból szeretnétek vacsorát készíteni. A legtöbb pofonegyszerűen és villámgyorsan elkészíthető néhány hozzávalóból.
0 hozzászólás