Itt a szezon, dobd fel medvehagymával a túrós csuszát
Csuszatészta, rögös túró, zsíros tejföl és persze pirított szalonna, akár ennyi is elég egy tökéletes túrós csuszához. Medvehagyma szezonban viszont kötelező, hogy csavarjunk egy kicsit a hagyományos forgatókönyvön, ezért a soron következő vacsoraötletben is szerephez jut.
A sztori
A hétvégén szerencsénk volt egy tökéletes túrós csuszához, amivel nem sikerült betelnünk, ezért sürgősen készítenünk kellett egyet nekünk is. Mióta tombol a szezon, azóta a medvehagyma nálunk gyakori vendég, ezért nem volt kérdés, hogy a túrós csuszába is kerül. Szerencsés egybeesés, hogy úgy két hete újra felfedeztük régóta hanyagolt sajtosunkat, ahol a rengeteg finomság mellett isteni gomolyatúrót kapni. Miután a szezonális hozzávaló, a túró és a tejföl beszerzését kipipáltuk, már csak tuti szalonnát kellett felhajtanunk. A piaci hentesnél könnyen meg is találtuk, mangalica csemege szalonnára esett a választásunk.
Mit gondoltok, milyen tésztát használtunk? A hétvégi túrós csuszánál bebizonyosodott, hogy kiválóan működik csuszatésztaként a lasagne tészta. Mivel mindig akad készleten néhány lap, így kifőzés előtt csak össze kellett kicsit törni őket.
És akkor a lényeg
A legegyszerűbb dolgok a világon a legnagyszerűbbek, így van ez ennél a receptnél is. Míg a tésztát kifőzzük, a kockára vágott szalonnát alacsony lángon kiolvasztjuk. A kétféle túrót, a tejföl nagy részét, a felaprított medvehagymát összekeverjük, sózzuk, borsozzuk. A tésztát leszűrjük, hideg vízzel átöblítjük. Először hozzákeverünk a kiolvasztott zsírból, utána az egészet a túrós masszába forgatjuk és egy hőálló edénybe borítjuk. A tetejére pirított szalonnát szórunk és rácsurgatjuk a maradék tejfölt. 200-220 fokos sütőben 10-15 percig összesütjük.
Nálunk még egy kis sült hús is felkerült az összeállítás tetejére, ha tehetitek próbáljátok ki mindenképpen. A hétvégi sült maradéka szálaira tépve tökéletes erre a célra.
Tetszett? Elkészítenéd? Lenyílóban találod a szükséges hozzávalókat.
Medvehagymás túrós csusza
- 25 dkg tészta
- 15 dkg tehéntúró
- 20 dkg gomolyatúró
- 50 dkg tejföl (zsíros)
- fél csokor medvehagyma
- 20 dkg mangalica szalonna
- só, bors ízlés szerint
Ne maradj le egyetlen vacsoraötletről se, kövess minket az alábbi felületeken is!
Ezeket nézted már?
Ezért kell legalább 8 fej, ha sült fokhagymát készítesz
Egyetlen hibát követhetsz el amikor sült fokhagymát készítesz, túl keveset csinálsz belőle. Megmutatjuk, hogy milyen könnyű 8 fej sült fokhagymát 2-3 vacsorához eltapsolni. Remek vacsoraötletek, amik villámgyorsan elkészíthetőek, ha egy kicsit előre tervezel.
10 tipp, hogy gyorsabb legyél a konyhában
Összeszedtünk 10 tippet, amikkel garantált, hogy szervezettebb és gyorsabb lesz a főzés. Nagyon egyszerű dolgokról van szó, az is lehet, hogy a legtöbbet már most is használod. Vess rájuk egy pillantást, biztos találsz olyat, amit érdemes beépítened, hogy felpörgesd a főzést.
Készíts isteni vacsorát kelbimbóból, íme 5+1 vacsoraötlet
Hoztunk egy vadonatúj kelbimbós vacsoraötletet és összeszedtük a témában íródott legjobb bejegyzéseinket, hogy legyen miből válogatni, ha kelbimbóból szeretnétek vacsorát készíteni. A legtöbb pofonegyszerűen és villámgyorsan elkészíthető néhány hozzávalóból.
0 hozzászólás