Így maxoltunk ki egy csomag bébispenótot
Kétségtelenül az egyik legjobb dolog a világon a házi pesto. Néhány hozzávalóból pillanatok alatt összedobható és rengetegféleképpen használható. Legutoljára egy csomag bébispenót végezte pestoként és arra gondoltunk, meg is mutatjuk, hogy mennyi mindent készítettünk belőle.
Villámgyors ebéd, egyszerű házi pestos tészta
Rohanós nap lévén villámgyors ebédre volt szükség, ezért tésztaétel irányába kezdtünk gondolkodni. Nagy szerencsénkre éppen árválkodott egy zacskó bébispenót a hűtőben és akadt még készleten egy kis fenyőmag is. Nem is volt több kérdés. Chopper elő, hozzávalók betölt és gyorsabban kész volt egy remek házi pesto, mint ahogy a tészta kifőtt.
Még egy gyors sali is bőven belefért. Ehhez már korábban kimenekítettünk egy-két marok bébispenótot, dobtunk mellé apróra vágott paradicsomot és mozzarellát. Balzsamecettel, sóval, borssal ízesítettük, adtunk hozzá egy kevés olívaolajat és az egészet alaposan összeforgattuk. Legfeljebb 15 perc alatt az ebéd már tálalva volt.
Ennél kicsit tartalmasabbat szeretnél? Van egy pestos receptünk, amit valamivel tovább tart elkészíteni, de kiadósabb egy kis bacon és juhtúró párosának köszönhetően.
Könnyű hideg vacsora
A könnyű ebédet könnyű hideg vacsora követte. Pestos szendvicsek készültek, amihez félbevágott ciabattákra pestot halmoztunk, majd mortadellát és camabert sajtot dobtunk. Friss zöldségekkel, paradicsommal, paprikával és újhagymával kísértük. Nagy bánatunkra ebédkor az összes mozzarellát ellőttük, de azért így is remek vacsora volt. Bár a legtutibban talán friss ricotta működhetett volna az összeállításban.
Jöhetnek még hideg vacsoraötletek? Akkor ne hagyd ki a kedvenc házi szendvicskrémeinket!
Pestos csigák reggelire
Naná, hogy előkerült a leveles tészta, meg egy kis csirkemellsonka és persze sajt. A kiterített tésztát alaposan megkentük pestoval és megszórtuk reszelt sajttal. A hozzánk közelebb eső hosszabbik oldalára egy sorban egymás mellé terítettük a csirkemellsonka szeleteket. Ebből az irányból feltekertük, hogy a sonka a csigák közepén legyen és kb. 2,5-3 cm vastag szeletekre vágtuk. 180 fokra előmelegített sütőben légkeverésen 15-20 perc alatt készre sütöttük. Nálunk ezúttal sima trappistával készült, de remekül működik füstölt sajttal is.
Még egy uzsonna is belefért
Gondoltuk méltón zárjuk a sort, így focacciara esett a választásunk. Nem cifráztuk túl a dolgot, a házi pizzatészta receptünkhöz nyúltunk. Dagasztás, kelesztés és jöhetett is a sütés. A frissen sült lepényekre a már korábban bevált pesto, mortadella, camambert feltétek kerültek. Extraként egy kis aszalt paradicsom, aminek az olajából keveset az összeállításra csurgattunk. Csipet só, frissen őrölt tarka bors és kész is volt a tökéletes uzsi.
Jogosan merül fel, hogy ennyi pestos étel után a könyökünkön jött már ki a pesto, de határozottan kijelenthetem, hogy közel sem. Rendkívül sokoldalú és szinte bármi feldobható vele.
Tetszett? Elkészítenéd? Lenyílóban találod a szükséges hozzávalókat.
Házi pesto bébispenótból
- 170 g bébispenót
- 50 g reszelt parmezán
- 30 g fenyőmag
- 0,6 dl olívaolaj
- 2 gerezd fokhagyma
- só, bors ízlés szerint
Nálatok milyen ételek készülnek pestoból? Írd meg hozzászólásban, vagy oszd meg velünk az alábbi felületeken!
Ezeket nézted már?
Ezért kell legalább 8 fej, ha sült fokhagymát készítesz
Egyetlen hibát követhetsz el amikor sült fokhagymát készítesz, túl keveset csinálsz belőle. Megmutatjuk, hogy milyen könnyű 8 fej sült fokhagymát 2-3 vacsorához eltapsolni. Remek vacsoraötletek, amik villámgyorsan elkészíthetőek, ha egy kicsit előre tervezel.
10 tipp, hogy gyorsabb legyél a konyhában
Összeszedtünk 10 tippet, amikkel garantált, hogy szervezettebb és gyorsabb lesz a főzés. Nagyon egyszerű dolgokról van szó, az is lehet, hogy a legtöbbet már most is használod. Vess rájuk egy pillantást, biztos találsz olyat, amit érdemes beépítened, hogy felpörgesd a főzést.
Készíts isteni vacsorát kelbimbóból, íme 5+1 vacsoraötlet
Hoztunk egy vadonatúj kelbimbós vacsoraötletet és összeszedtük a témában íródott legjobb bejegyzéseinket, hogy legyen miből válogatni, ha kelbimbóból szeretnétek vacsorát készíteni. A legtöbb pofonegyszerűen és villámgyorsan elkészíthető néhány hozzávalóból.
0 hozzászólás