Ezeket a vacsoraötleteket keresed, ha gyors vacsorát szeretnél
Ízletes meleg vacsorát összedobni ennél rövidebb idő alatt nem állítjuk, hogy lehetetlen, de mindenképpen kihívást jelent. Két vacsoraötletet is hoztunk ugyanarra a témára, egy vega és egy húsos változatot, amiket az előkészületekkel együtt 10 perc alatt össze lehet hozni. Ez így elég gyors vacsora lesz?
Mivel rövid idő alatt szeretnénk ízletes vacsorát varázsolni, ezért egy intenzív ízű alapanyagot fogunk használni, méghozzá aszalt paradicsomot. Koncentrált ízének köszönhetően akár az is egy önálló vacsora lehet, ha egyszerűen összeforgatjuk egy jó adag tésztával, amit sóval, borssal ízesítünk. Itt persze mi még nem állunk meg. 😉
Mascarponetól lesz igazán kerek a történet
Mind a vega, mind a húsos változathoz elsőként forrásban lévő vízre lesz szükségünk. A vegánál spagettit, a húsosnál tortellinit dobunk a sós vízbe. Előbbi esetben kicsit ráérősebbre vehetjük, utóbbinál viszont nem árt sietni, mert a tészta főzési ideje alatt kell végeznünk a többi teendővel.
A felcsíkozott aszalt paradicsomot forró serpenyőben 1-2 percig kicsit átmozgatjuk. Sózzuk, borsozzuk, rákanalazzuk a mascarponet és 3-4 evőkanál főzővíz kíséretében alacsony lángon, folyamatosan kevergetve összemelegítjük. Ezután lehúzzuk a tűzről és félretesszük, amíg a tészta elkészül. Két dolog van hátra addig, aprított bazsalikomról és reszelt sajtról kell gondoskodni.
A leszűrt tésztát, az aszalt paradicsomos mascarpones mártást és a bazsalikomot összeforgatjuk. A lehető leghamarabb tálaljuk frissen reszelt parmezánnal a tetején.
Ha nagyon nem szívleljük a kész dolgokat, akkor a tortellinit házilag is elkészíthetjük, de az már nem a gyors vacsora kategória. Persze tény, hogy a boltival összehasonlíthatatlan.
Jöhetnek még gyors tésztás vacsoraötletek? Találsz még jó párat egy másik bejegyzésünkben.
Tetszett? Elkészítenéd? Lenyílóban találod a szükséges hozzávalókat.
Mascarpones aszalt paradicsom mártás
- 125 g mascarpone
- 3-4 ek tészta főzővíz
- 75 g aszalt paradicsom (olajban eltett)
- 2-3 ek bazsalikom (friss vagy fagyasztott)
- só, bors ízlés szerint
Ne maradj le egyetlen vacsoraötletről se, kövess minket az alábbi felületeken is!
Ezeket nézted már?
Ezért kell legalább 8 fej, ha sült fokhagymát készítesz
Egyetlen hibát követhetsz el amikor sült fokhagymát készítesz, túl keveset csinálsz belőle. Megmutatjuk, hogy milyen könnyű 8 fej sült fokhagymát 2-3 vacsorához eltapsolni. Remek vacsoraötletek, amik villámgyorsan elkészíthetőek, ha egy kicsit előre tervezel.
10 tipp, hogy gyorsabb legyél a konyhában
Összeszedtünk 10 tippet, amikkel garantált, hogy szervezettebb és gyorsabb lesz a főzés. Nagyon egyszerű dolgokról van szó, az is lehet, hogy a legtöbbet már most is használod. Vess rájuk egy pillantást, biztos találsz olyat, amit érdemes beépítened, hogy felpörgesd a főzést.
Készíts isteni vacsorát kelbimbóból, íme 5+1 vacsoraötlet
Hoztunk egy vadonatúj kelbimbós vacsoraötletet és összeszedtük a témában íródott legjobb bejegyzéseinket, hogy legyen miből válogatni, ha kelbimbóból szeretnétek vacsorát készíteni. A legtöbb pofonegyszerűen és villámgyorsan elkészíthető néhány hozzávalóból.
0 hozzászólás