Egy igazán ütős gratin útja
Biztos ismerős helyzet, amikor a vacsora maradékának további sorsát latolgatod. A lehetséges forgatókönyvek általában, hogy remekművünket később változatlan formában fogyasztjuk, míg teljesen ki nem végezzük, vagy ha a kísérletező kedvűek táborába tartozunk, akkor egy kis furfanggal újabb fenséges fogást készítünk belőle.
Azok, akik már aktívan űzik ezt a sportot, új ötleteket meríthetnek, míg azok, akik eddig még nem gyakorolták ezt a tevékenységet, egy új szemléletmódot sajátíthatnak el. Persze a végső cél minden esetben ugyanaz: ötleteink segítségével újabb és újabb ízletes, ínycsiklandó ételeket készíteni a maradékok felhasználásával. Ráadásul így garantált, hogy semmi sem végez majd a kukában.
Lecsótól a burgonyás gratinig
Kevés jobb vacsoraötlet létezik nyáron, mint egy klasszikus lecsó, ez a történet is innen indul. Nálunk, ha lecsó van terítéken, akkor csak ritkán fordul elő, hogy ne maradjon belőle legalább még egy étkezésre való. Most azonban azzal a bosszantó helyzettel találtuk szembe magunkat, hogy éppen csak egy kicsivel maradt több, mint egy fél adag. Tekintve, hogy ezzel nem mentünk volna messzire a következő vacsorán, beindult az ötletetelés. A megoldást a készleten lévő padlizsánok jelentették. Az eredmény egy mennyei padlizsán-, valamint a fazék alján árválkodó maradékból készített lecsókrém lett, amik tökéletes párost alkottak a másnapi mártogatós vacsorához. Mivel a páros kiválóan működött és megintcsak maradt belőlük, így újabb lehetőség kínálkozott a további ötletelésre. Végeredményként egy igazán ütős fogás született, a padlizsán- és lecsókrém egyvelegét felhasználva, egy kis tejföllel és csípős szósszal megbolondítva egy isteni burgonya gratin készült.
Rengeteg más vacsoraötlet lehetett volna
Első lépésben legkézenfekvőbb megoldásként a tojásos lecsó kínálkozott. De kiváló alapja lett volna a lecsós padlizsánkrém egy kenyérlángosnak, vagy egy egyszerű melegszendvicsnek is. Ezúttal ezek az ötletek születtek, de jól látszik, hogy a végeredmény csak és kizárólag a fantáziánkra van bízva. Egy biztos, a burgonya gratint a következő alkalommal újabb szintre emjük, de ez már egy másik történet.
Tetszett? Elkészítenéd? Lenyílóban találod a szükséges hozzávalókat.
Lecsó (klasszikus)
- 1 ek sertészsír
- 2 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 4 db paradicsom
- 6 db tv paprika
- só, bors, pirospaprika ízlés szerint
Padlizsánkrém
- 4 db közepes padlizsán
- 2-3 gerezd fokhagyma
- házi majonéz ízlés szerint
- 1 tk citromlé
- só, bors ízlés szerintszerint
Burgonya gratin
- sertészsír a sütőforma kikenéséhez
- 3-4 db burgonya
- 15 dkg trappista sajt
- tejföl ízlés szerint
- csípős szósz ízlés szerint
- só, bors ízlés szerint
Ne maradj le egyetlen vacsoraötletről se, kövess minket az alábbi felületeken is!
Ezeket nézted már?
Ezért kell legalább 8 fej, ha sült fokhagymát készítesz
Egyetlen hibát követhetsz el amikor sült fokhagymát készítesz, túl keveset csinálsz belőle. Megmutatjuk, hogy milyen könnyű 8 fej sült fokhagymát 2-3 vacsorához eltapsolni. Remek vacsoraötletek, amik villámgyorsan elkészíthetőek, ha egy kicsit előre tervezel.
10 tipp, hogy gyorsabb legyél a konyhában
Összeszedtünk 10 tippet, amikkel garantált, hogy szervezettebb és gyorsabb lesz a főzés. Nagyon egyszerű dolgokról van szó, az is lehet, hogy a legtöbbet már most is használod. Vess rájuk egy pillantást, biztos találsz olyat, amit érdemes beépítened, hogy felpörgesd a főzést.
Készíts isteni vacsorát kelbimbóból, íme 5+1 vacsoraötlet
Hoztunk egy vadonatúj kelbimbós vacsoraötletet és összeszedtük a témában íródott legjobb bejegyzéseinket, hogy legyen miből válogatni, ha kelbimbóból szeretnétek vacsorát készíteni. A legtöbb pofonegyszerűen és villámgyorsan elkészíthető néhány hozzávalóból.
0 hozzászólás