A létező legegyszerűbb vacsorák csirkemellből
Csirkemellel dolgozni hálás feladat. Szinte pillanatok alatt kiváló ételeket lehet összedobni belőle mindössze néhány hozzávaló felhasználásával. Három nagyon egyszerű változatot mutatunk, amiket bármelyik hétköznap este gyorsan elkészíthetsz vacsorára. Legyen szó fűszeresről, tejszínesről vagy egy egyszerű szaftos csirkemellről, összeállításunkban megtalálod az igazit.
Csirkemell gyros házilag
Kevés egyszerűbb melegétel jut eszembe vacsorára, mint ez a fogás. Természetesen az egész lelke a pácolt csirkemellből készült gyros husi, de ezzel még nincs vége. A történet csak úgy lehet kerek, ha elkészül hozzá a nélkülözhetetlen tzatziki és “piros rizs” is köretként.
Gyroshoz a csirkét jellemzően vékony csíkokra vágom. A pácoláshoz sózom, borsozom, kap egy jó adag mustárt, megkínálom sűrített paradicsommal, a sort pedig étolajjal zárom. Fél óránál tovább nem szoktam tovább a pácban hagyni, addig a konyhapulton marad, mert hát hideg hússal nem túl kifizetődő dolgozni. Pácolást követően forró serpenyőben az egészet lepirítom, egy-két gerezd zúzott fokhagymát dobok mellé, őrölt pirospaprikával megszórom és felöntöm egy kis alaplével. Amint a folyadék elfőtt, az ízletes gyros husink el is készült. Nálam ennyiből áll az alaprecept és nem is nagyon szoktam cifrázni. Fűszerből egyébként szinte bármit elbír, bátran használj oregánót, bazsalikomot köménymagot, koriandert, babérlevelet, majorannát, kakukkfüvet vagy éppen amihez kedved támad.
A tzatziki hasonlóan egyszerűen készül, mint a husi. Kígyóuborka, vagy fürtös uborka felkockázva, friss fokhagyma (fokhagymanyomóval), só, bors, az egész nyakon öntve görög joghurttal, vagy magas zsírtartalmú tejföllel. Tálalásig érdemes minél hidegebbre hűteni. Az ominózus “piros rizs” pedig csak egy csuklógyakorlat. Főtt rizshez egy jó nagy adag ajvárt adunk, sózzuk, borsozzuk és jól összekeverjük. Nagy hiba bármelyik köretet is kihagyni.
Tejszínes csirkemell zöldfűszerekkel
A csirkemellet nyugodtan hagyhatjuk nagyobb darabokban. Első lépésként forró serpenyőben néhány perc alatt kérget pirítunk rájuk. Dobunk mellé néhány gerezd zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és az egészet felöntjük tejszínnel, valamint egy kevés alaplével. Nagyságrendileg 20 percet főzzük alacsony lángon, amíg szépen besűrűsödik. Ezután kerülnek bele a zöldfűszerek, amikkel még egy kicsit hagyjuk együtt rotyogni. Bármi mehet bele, ami az ízlésednek megfelel. Nálunk a fagyasztott 8 fűszer keverék a nagy favorit ehhez a vacsora fogáshoz.
Szaftos csirkemell vajas mártásban
Ez a recept nagyban hasonlít az előzőhöz mégis teljesen más lesz a végeredmény. Fél csirkemellekkel dolgozunk, amiket pár perc alatt forró serpenyőben kérgesítünk. Néhány gerezd zúzott fokhagymát, pár ág kakukkfüvet, durvára tört borsot és sót adunk hozzá, majd az egészet felöntjük egy kis alaplével. Jó adag vaj kíséretében 15-20 percig főzzük alacsony lángon. Ezután a húsokat kivesszük és kb. 10 percig pihentetjük, miközben a mártást ízlésünknek megfelőre redukáljuk.
Az utóbbi két fogáshoz köretként szinte bármi kiválóan működik. Az egyszerű és gyors vacsora jegyében kézenfekvő rizzsel, bulgurral, tésztával, vagy akár fűszeres sült krumplival tálalni. Kicsit ugyan több időt vesz igénybe, de egy szaftos csirkemell házi pestos tésztával megtámogatva biztos, hogy verhetetlen vacsora lesz.
Tetszett? Elkészítenéd? Lejjebb találod a bevásárlólistákat a szükséges hozzávalókkal.
Csirkemell gyros házilag
- 40 dkg csirkemell
- mustár, paradicsom sűrítmény ízlés szerint
- só, bors, őrölt pirospaprika ízlés szerint
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1,5 dl alaplé
Tzatziki
- 1 db kígyóuborka
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 3-4 evőkanál görög joghurt
- só, bors ízlés szerint
Piros rizs
- 100 g rizs
- 1/2 üveg ajvár
- só, bors ízlés szerints szerint
Tejszínes csirkemell zöldfűszerekkel
- 40 dkg csirkemell
- 2-3 gerezd fokhagyma
- só, bors ízlés szerint
- zöldfűszerek ízlés szerint
- 2 dl főzőtejszín (20%)
- 1 dl alaplé
Szaftos csirkemell vajas mártásban
- 40 dkg csirkemell
- 2-3 gerezd fokhagyma
- só, durvára tört bors ízlés szerint
- 3-4 ág kakukkfű
- 1,5 dl alaplé
- 50 g vaj
Lapul a Te tarsolyodban is valami izgalmas a témában? Mi is szívesen inspirálódunk, gyarapítsuk együtt az ötleteket! Oszd meg velünk saját változatod!
Ezeket nézted már?
Ezért kell legalább 8 fej, ha sült fokhagymát készítesz
Egyetlen hibát követhetsz el amikor sült fokhagymát készítesz, túl keveset csinálsz belőle. Megmutatjuk, hogy milyen könnyű 8 fej sült fokhagymát 2-3 vacsorához eltapsolni. Remek vacsoraötletek, amik villámgyorsan elkészíthetőek, ha egy kicsit előre tervezel.
10 tipp, hogy gyorsabb legyél a konyhában
Összeszedtünk 10 tippet, amikkel garantált, hogy szervezettebb és gyorsabb lesz a főzés. Nagyon egyszerű dolgokról van szó, az is lehet, hogy a legtöbbet már most is használod. Vess rájuk egy pillantást, biztos találsz olyat, amit érdemes beépítened, hogy felpörgesd a főzést.
Készíts isteni vacsorát kelbimbóból, íme 5+1 vacsoraötlet
Hoztunk egy vadonatúj kelbimbós vacsoraötletet és összeszedtük a témában íródott legjobb bejegyzéseinket, hogy legyen miből válogatni, ha kelbimbóból szeretnétek vacsorát készíteni. A legtöbb pofonegyszerűen és villámgyorsan elkészíthető néhány hozzávalóból.
0 hozzászólás